Egy délután láttam megint, hátul, a tujáknál ott.
A fákhoz tartott, és mintha erre először járna,
lassan, egyre távolodva, óvatosan ballagott.
Lehullt levelekkel telik meg az etetőtálja,
nem ugrik az ablakba, adagja hiába várja,
próbálnánk bármit, úgy tűnik, valahogy nem felel meg.
Mint dédim, meg annyi öreg, egyszer csak elfelejtett.


Utolsó kommentek