Tiéd már a téli ég.
Ha arra járok.
Neked maradt ilyennek,
mert milyen akkor voltál,
ő is olyannak látott.
Minden szürkéjében, rózsájában,
ünneplőbe öltözött plázák felett,
mindegyként terülve, elégett évtizeden.
Te is ott baktatsz haza, hol tizenhét,
hol huszonhét, akárhány évesen,
mások és mások közt élve, bárhová,
együtt nézve fölé, évről-évre, velem,
egy akkor-te, egy akkor-én,
és két soha többé nem idegen.
Egy egymásnak hátrahagyott,
közösen és külön-külön görgetett
város latyakos betonjára dobott,
mint melltartót kölcsönkért albérleti padlón,
rég levetkőzött színeidben.


Utolsó kommentek