Fruzsinak kereszteltek volna, ha lánynak születek. Ezt egy cirka huszonvalahány évvel ezelőtti Magyar utónévkönyv hátlapjának szüleim-firkantotta névsorairól tudom, ahova fel lettek sorolva név- és nem-alternatíváink, és ahol végül bekarikázták a jó megfejtéseket. Ezt anno nagy újságként meséltem egy Fruzsi nevű volt osztálytárs-havercsajjal, de amúgy jobb is, hogy így lett, mert ezzel az F-es végű vezetéknevemmel összemosva, nem is tudom, nagyon köpködősre sikerült volna kimondani, hogy gellérFFFiFFFruzsina, na meg amikor még évekig nem sikerült rendesen kimondanom az R betűt, és logopédus asszonyokhoz is jártam érte, akkor már végképp teljes lett volna az elmebaj. Valamelyik tesóm lányverziójának pedig az Angélát szánták, mert az is be van egy lánynévsorban karikázva, öcsémnél meg a fiúnevek vacillálásakor egy ideig kifejezetten esélyes volt, hogy mégsem Zsombor, hanem Botond lesz. Boti… Nem tudom elképzelni, hogy az legyen, pláne hogy megismertem már azóta egy teljesen másmilyen Botondot is. De hát… Meglehet benne a botiság. Öcsém szerint én meg olyan ádámosabb vagyok, de nemtom. Különféle benyomások útján vajon mi alakítjuk a neveket, vagy a nevek alakítanak minket?
Ha már sok mindenből szoktam tízes listát írni, persze, hogy megvan a maga lista a lehetséges gyerekeimhez való majdani választékról. Hát tíz-tíz gyereket, na, eszem ágában nem lenne összehozni, nem vagyok én Frey nagyúr a Trónok harcából, aki a magvaiból széthintett a királyságban egy rahedli (és sok Függelék-oldalnyi) gyereket (mondjuk azzal a hússzal, hát szinte minden megyében elférne egy-egy, átlagban – de nem, nem, NEM!!!... majd ha matróz leszek az egyik életemben, és minden kikötőben tartok egy asszonyt, akkor, talán), inkább az lenne a legfairebb, és a legszebb, ha unokákból tudnánk egy csomóval a szüleinket megajándékozni, és egy-egy kerti partyn akkor már mi lennénk a Ewing család, vagy a gran familia a Csókok és gólokból. Úgyis annyi felmenőt vesztettünk már – sokszor idő előtt is – el, igazán ráférne a jövőnkre egy letisztultabb, sokemberesebb változat.
Szóval itt vannak elsőként a lányneveim, mert ugyebár hölgyeké az elsőbbség, és itt is. Van két olyan is, amik szépek, tetszenek, de mégis kimaradtak, mert az idők során elég sok közöm lett egy-egy ilyen nevet viselővel, és már úgyis ők jutnának eszembe róluk, és fura lenne. Jó, haver- és havercsajnevek simán bekerültek a listákra, de az mégiscsak más. A fiús listában a sajátomat is kihagytam, mert sose értettem azt a falusi vagy konzervatív vagy nem is tudom milyen szokást, amikor magáról nevezi el az ember gyerekét, nem is tudom, semmi baj vele, nem tartom hülyeségnek, csak nem értem. Kicsit fantáziátlan, kicsit maradi, és van benne valami egoista hajlam is. De persze, csinálhatják, akik akarják, én nem szólhatok bele, a családomban is volt ilyen, a Kupa-ágon az 1800-as évek óta kitartott egy vonulat, hogy apáról-fiúra mindenki KupaLászló-KupaLászló-KupaLászló, aztán a lánygyermekeknél megakadt, de akkor is, ugyanúgy nem értem, mint mondjuk a Farkasházy sem.
A lányokból még a Fannit is kihagytam, hiába szép név (és szépek egyes viselői), de hát itt még inkább ott van az egybe-kiejtési mizéria; ha Fanni lenne a lányom, muszáj lenne focirajongót nevelnem belőle, mert összemosva az, hogy gellérFIFAnni, az olyan… FIFA…
Na de itt a többi lánynevem:
-
Borbála
-
Erika
-
Eszter
-
Éva
-
Janka
-
Liza
-
Luca
-
Réka
-
Veronika
-
Viktória
Aztán itt vannak a fiúk is. Mint mondtam, némelyiket egyes barátaim inspirálták, de amelyik barátom nevét nem vettem át, az nem az ő hibájuk, hanem az ízléseimé. Szóval íme az ötleteim fiúkra.
-
Ádám
-
Attila
-
Bertalan -> (mert így hívták a két nagyapámból azt, amelyiket nem ismertem)
-
Csaba
-
Endre
-
Erik
-
Kornél
-
Lázár
-
Miklós
-
Zoltán
Aztán ha majd az asszony más nevekhez ragaszkodik, boldogan áthajlok azokra is (talán becsúsztatva második névnek valamelyiket, talán nem), mert úgyis meg fogja érdemelni, hogy az övét válasszam; ha meg nem lesz meg ez a feleségem, jó apa helyett annál is jobb nagybácsi is lehetek. Ha sok mindenben nem is volt szerencsém (úgy a nőkkel sem), a barátok és a család terén nagyon jól klappolt a dolog, olyanokkal éltem le a fél életem a házunkban, akik – minden szükséges vita és egészséges indulatlevezetés ellenére – mindig számíthattak egymásra, szimbiózisban éltek és nagyon jókat tudtak röhögni egymás társaságában; a legfontosabb teendőink egyike, hogy utódainkkal kiegészülve ez így is folytatódjon. Ígérem, hogy mind a hárman (feleségekkel együtt négyen... öten... hatan?...) majd teszünk róla.
Utolsó kommentek