* Vörös Gábor ajánlásával : )
Álltatok a pulival és a sajtossal az Efott-pénztár előtti sorban. Bazimeleg van, verítékezik a két, vonatozás utáni, viharvert, inges legény: csatakos hajcsomóik alatti halántékaik pórusaiból mintha csak az út közben betápolt söreik cseppjei menekülgetnének, lefelé, ki a szabadba. Húzós vonatút, húzós szervezés után: csak az előző éjszaka döntötték el, chat-en megdumálva sebtiben, hogy jönnek. Sör a dögmelegben a vonaton, sör a menetelést megszakítván is, a velencei (vagy sukorói) Exit presszóban. Exit fesztivál helyett… Na de majd arra a sztoriszálra is rá kell térni. Fel voltál pörögve, amikor kimentél elébük, hogy ottlévő legközelebbi pajtijukként (na jó: eggyel közelebbi még a sajtosnak a – napok óta szintén ott tobzódó, vedelő, karját filctollal sajtos-keresztnévvel összefirkáltató nője) fogadd őket, és szolidaritásból sorbanállogass velük. Hétvégi jeggyel érkeztek, utsó két estére ugrottak bé. Már nem látszik soknak a sor, mégis lassan halad: nagyon kivannak ettől is. De a dumálás-poénkodás segít – amire a sörtől már nem is fognak emlékezni; talán tíz-tíz percek után is kitörnek némi emlékezetkiesések, éppen. Meg az is segít, hogy sok a jó nő. Meg a részeg. Punkok is. Nagyon adja. Fellelkesülésedben azzal is traktálod őket, persze csak direktbe kedvcsinálóan, még mi minden adja itt. Volt is miből merítkezned: az elmúlt napokban beszippantott ez a hely: egy más világ itt, egy crazy-fészek, amit a troll haveroddal építtettetek. (Ő éppen kocsmázni van, a ti kocsmárosaitoknál – már nem is emlékszel a hely nevére; de aranyos öregek dolgoztak ott, nagyon.) Mesélsz ezt-azt, felpörgötten: blablablabla-blablabla. Kérdeznek valamit, blabla. Válaszolsz valamit, blabla. Érdemleges reakció nem jut eszébe a pulikutyának, úgyhogy egyszer csak azt mondja:
– Hát… Guns N’ Roses.
Te nézel egy nagyot, kérdezed:
– Guns N’ Roses???
– Persze – feleli – Ez most egy mindenhova-optimális reakció tőlem, amit akkor tudok mondani, ha semmi jobb nem jut eszembe.
Ezen felvigyorodtál, de egyben el is fogadtad: ha azt mondja, Gánzenróziz, akkor nincs több kérdés, Gánzenróziz.
De mit érthet a pulikutya haverod azalatt, hogy Gánzenróziz, és mit érthet még nagyon sok más olyan, szerte a világon, akiknek válasza, illetve akár életmódja ugyanez? (Nem is kell messzire menni: volt gimis korotokban egy óriásnagy haverja az agyasnak, akit csak úgy hívtak, hogy Gunsi. Guns-os póló, piros kendő a homlokán, veszettjó humor, és vajdasági (ezt csak a jóarcság egyik nagy garanciájára való felhívásként ildomos hozzátenni). Most is rocker, meg jó srác, de kicsit konszolidálódott: nem nyomul annyira mindenfelé, legalábbis nem látni annyit az éjszakában, mint akkor. Péknek tanul? Úgy rémlik. Vagy az valamelyik másik? Minden esetre mintha komolyodott volna, az a lényeg.) És ha el is vigyorodsz is e válasz hallatán, mi is az, amitől jóváírod, akceptálod neki, hogy Gánzenróziz? Mit értsünk azalatt, hogy Gánzenróziz? Süketelés nélkül.
A Gánzenróziz maga a pulikutya haverod, meg a gimi után megkezdett, furcsa, alig-alig elkezdett közös zenei projectekből, meg a verselgetésekből indult, csöcs-, rock-, blues- és hülyevideó-szereteteken alapuló, kiegészítő ellentéteken frankón olajozódó, egyetemharcban-bajtársiasságos, sörrel és whiskey-vel szentelt, viszonylag kései, de jó kis együttműködésetek. Gimi alatt mintha egyáltalán nem is foglalkoztatok egymással, ott ez a puli is az A-ban, jó gyerek, jó gyereknek tűnik, de annyira nem ismered, ott ez a Bence is a B-ben, jó gyerek, jó gyereknek tűnik, de annyira nem ismeri (vagy hát remélhetőleg ezt gondolta – nem azt, hogy az egy köcsög!...) – aztán a vegyész valahogy összebratyiztattatott titeket (akivel kémia-előkészítősök, meg szaktársak voltak, két évig), meg a közös bajorozások, meg az újságokban egymástól olvasott versek, meg az idő. Meg egy Hollyood Rose koncert: láttad a Facebook-on korábban, 2010 tavaszán, felregisztrálva és ismerősöket, ismerősöknek mondhatóakat be-bejelölgetve, hogy a pulikutya Gánzenróziz-életmódot vall. Na mondod, mi a fasz, ez milyen hülye duma már, de vicces gyerek ez azér’, meg ez maga is. Meg hogy csinált egy „Állatságok” mappát, és berakott egy sünt, az akkori nagy pörire, a „Sün! Sün!”-rendőrakció-videóra utalva. Na elröhögtél az adatlapja egyéb állatságain, aztán mentél tovább. Aztán majd’ fél évvel később, ősszel, jött egy Hollywood Rose koncert az akkoriban még nyitvalevő illetve létező Szote Klubban. Na erre el kéne menni, kíváncsi vagy, a Szinen meg ilyeneken is mindig el lehet pörögni valamit a tribute-okra (hiába gyűlöli a jópofa az ilyet), jó volt az Iron Majdnem is a múltkor, ezeket is meg lehetne nézni, a Gánzenrózizt úgy is szeretjük – de ki lesz ott, ki lesz ott, hát az a pulikutya ott lesz-e? Kicsit fura, mert sosem lógtunk együtt, más társaság; de azért miért ne, jóarcok azok. A pulikutya meg simán belement. Az is lehet, hogy akkor kezdődött. Látensen akkor. Volt valami szerelmi szenvedése aznap este a magas szőkének, aki a pulikutya volt-osztálytársa és nagyhaverja, szintén majdnem-zenésztársa volt (vele az volt a helyzet, azzal szemben, hogy mi csak simán tökörésztünk: emez beleszart az egészbe és alig tologatta oda a pofáját a próbákra – kicsit Axl-es volt) – de neki a pulikutya szerint „folyton van valami” csaj miatti baja. Hát igen, ki így, ki úgy: a pulikutya inkább lazán veszi. Vagy ha van is valami nőproblémája, vállat von nektek, és láthatóan gyorsan túl is teszi magát az egészen. Mintha nem is lett volna. Vagy csak: látszólag tesz így? Mindenesetre ezt mutatja: lazán, faszán, kitérdekel. Amik a zenei projecten való eltanakodás céljából, életekben először találkoztatok kettesben (még a harmadikra, a sajtosra várva), akkor is tökre félvállról, a legkisebb felháborodás vagy nyomottság nélkül mesélte el, hogy szétmentek „valami hülye csajjal”. És még azt is ugyanilyen lazán-nemtörődöm-módon közölte, megismétlem, első kettesben-találkozáskor, még nem is igazán összehaverkodva, de mégis tök őszintén és nyíltan: még akkora paraszt is volt a csaj, hogy hozzátette szakításkor: „különben se voltál olyan jó az ágyban!” Úúúú. A helyében tuti leseggfejezted volna ott helyben egy ilyenért, de a pulikutya mégis úgy tudta mondani, hogy az legyen kihangsúlyozva: nemhogy a csaj a gyökér, hogy még ezt is mondta, de még azt is tudta sugallni, hogy a csaj a hülye, mert TÉÉÉÉVED. Ez a „nemtudommirőlbeszélez-hülyeez”. Szóval: komisz fölényesség, lazán-vevés, mit sem érdeklés, jótét cinizmus, Gánzenróziz. Ez a gyerek erre is hétről-hétre megtanít téged. Csak lazán, bármi van. Nem kell mindent komolyan venni.
A Gánzenróziz a ketrecében ténfergő, önpusztító állatok pazarlása. Heroin, alkohol, még több heroin, még több alkohol: az idő meg csak fogyott, a napok-hetek-hónapok elteltek, a zenéhez néha hozzá se láttak – ha meg igen, akkor se hajtottak sokat, és mégis abból lettek a jobbnál jobb dalok. Ez egyszerűen káprázatos: ütős fricskát nyújtottak minden piperkőc erőlködőnek és finom kultúrlegénynek (via Ady). Pedig nem csináltak sokat: élték a Los Angeles-i képzelt rácsok közti, vedelős-drogos, naplopó, töcskölős-bandázós, suttyó kis életüket. Aztán ez hozta az lemezeket, a világhírt, a Hall Of Fame-et, meg mindent. Még hogy a narkotikum nem szül aranyt…
A Gánzenróziz maga a méltóság: Axl méltóságra tanít azzal, hogy neki nincs meg. Elrettentő példaként. Az egy vicc, ahogy az utóbbi húsz évben viselkedik; a balhék, a hazavonulások, az össze-vissza morgó sértődések, a megfejthetetlen üzengetések, a ki nem békülések, a késések és az el sem menések: de ő már csak ilyen fura pali, egy kemény gyerekkorból. Ez van, így kell őt elfogadni – a régi énjét (és teljesítményét) pedig, ahogy volt, úgy csipázni.
A Gánzenróziz a gyors alkotás. Slash saját bevallásai szerint bazigyorsan megírták-lejátszották ezt, meg azt, meg amazt… Te sem szoktál sokat szőrözni az írásokkal, csak egyedül elkezdeni nem szereted őket. Kicsit rokon alkotási módok a tieitek. És ha Slash ezt mondta, azt jelenti számodra: nem kell sokat tökölni velük, nem baj, hogy így csinálod. Aztán ja, olyan lesz, amilyen. De ha rossz is, olvashatatlan is, nem is számít: mert azért is nem ültél rajta sokat, mert úgy a következő is hamarabb megíródhat – és az még jó lehet. Vagy megint olyan, amilyen. De ez sem olyan nagy ügy. Semmi se nagy ügy. Lazán, gánzenrózizul.
A Gánzenróziz a gyűlölök-szeretek viszony. Ezt a Slash-et meg az Axl-t még akkor is fura lenne egy színpadon látni, ha történetesen még együtt nyomulnának. Annyira más megjelenésű a két egyén, és totál másmilyen jellemek; Slash szerényebb, Axl önteltebb, Slash pontos, Axl késős, Slash tisztában van az öregedéssel, Axl nincs – ezek nem csoda, hogy nem húzták sokáig. De valami, valami mégis összekötögette őket, valahogy csak kibírták egymás mellett egy darabig, és Slash valahogy csak meg tudta érteni Axl kirohanásait, és nyugtázni tudta természetét… Valamit, valamit csak bírtak ezek egymásban… És bocsánatkérési kísérlet már történt… Csak Axl nem volt otthon… De ő meg persze azt mondja, nem is úgy volt. Ki tudja, csak kellemes nosztalgiát kaphat még egyszer ez a haragos távolságtartás, kölcsönösen… Húsz-harminc év múlva, ha megérik.
A Gánzenróziz nagytesód egykori, azóta kopottabbá vált, szekrényben heverő Axl Rose-os pólója. Így ismertem meg őket. Nagytesód akkoriban nagyobb rocker volt, mint most. Vagyis inkább nyíltabban. Ő is komolyodott, mint a Gunsi, meg előbb-utóbb mindenki. Tulajdonképpen te sem vagy rocker úgy, mint áltsuli végén meg a gimiben. Meg mindig is hajlottál az alter felé is, a ska felé is, meg a retró, meg a rap, hol így, hol úgy. Na de nagytesód volt már rockerebb, mint most egyikőtök is, és egyszer Kati mamánál is viselte, és a fater egyik unokatesója, aki szintén megjelent a mamáéknál, megörült neki, ááhh, Axl Rose-póló. Na ezt még ő is ismeri, gondoltad, pedig hány éves má’. De hát ez változó. Ki nyitott rá, ki nem. Ez a helyzet.
A Gánzenróziz az a Slash-koncertes éjszaka, amiért négyesben utaztatok fel őrült módon bewhiskey-zve a fiúkkal Pestre (a pulival, a sajtossal és a pipapápával. és hát pontosabban: ez volt a Slash-koncertes délután, éjszaka, éjjel meg hajnal – Szegedtől Pestig, Pesttől Szegedig, hosszú menet, egyhuzamban), és az a koncert-trip volt ez, ami annyira merően más volt, mint a többi koncertre-utazás-és-visszaténfergés, amiken eddig részt vettél (ott volt egy Iron Maiden-ezés – az is jó volt, jó volt, de azon a hippikocka meg a jópofa érezhették ugyanezt, mint ti itt), és annyira profin, késésmentesen, jó dalokat elővéve zavarták le, és ti négyen is jól kiegészítettétek egymást, akár egy kisasztal lábai, és az egyszeriség meg a whiskey-sör-fürdő meg a jóhangulat-vicceskedés meg ilyenek miatt olyan lett ez a trip kicsit, mintha csak elképzeltétek volna. És még a részletekbe bele se mentünk… Majd máskor.
A Gánzenróziz az a kihagyott Guns-konci is, Újvidéken, mikiegérhangú pufi Axl-lel meg a szakállas meg kalapos ilyen-olyan zenészhaverjaival, amit azért a pulikutyával meg-megfontolgat-gat-gattatok, de hát csak lemondtatok róla, ezt inkább nem hallgatjátok meg. Persze aki már ott van, biztos jól elszórakozik rajta, biztos élvezi: de egy leutazást nem ért meg. Rákerestetek a pulival az újvidéki videókra: nem maradtatok le semmiről. De azért ebben is lehetett volna valami poén. Akárhova mentek, csak van valahogy. „Nyomjuk a blues-t, és majd lesz valahogy.”
A Gánzenróziz az Miss Régészet seggrázása sportnapon, amikor a DJ felrakta fényes nappal a mindenfajta dalok között a Welcome To The Jungle-t is. Hát igen. Csajok.
A Gánzenróziz az is, amikor a November Rain megszólalt a papírboltban, ti meg éppen benn voltatok a bociszeművel meg a libával, és azt mondta szontyolódván a liba, ez volt a közös számuk „a Bélával”. Akármennyire nem csípted azt a csajt, ekkor ébresztett rá a liba, hogy tényleg lehet dalokat ilyen-olyan szerelmekhez (párokhoz, plátóikhoz, nemisszerelmekhez-csak-csókosokhoz,…) hozzákötni, és már régóta észrevetted, hogy némelyik zenéhez tényleg berögzülnek neked a lányok. Meg a haverok. Meg a koncertek. Meg a bulik. Meg időszakok. Meg minden.
Zene.
Utolsó kommentek