Valamikor még általános iskolás korotokban, amikor kisebb voltál, ügyetlenebb, és szemüvegesebb, azt mondta az öltözőben egyik volt-osztálytárs haverod, akit nemes egyszerűséggel nevezzünk csak Dzsingisz kánnak, hogy terólad nem tudja elképzelni, hogy valaha meg fogsz házasodni. Ezt akkoriban nagyon zokon vetted tőle, mit szól ez be neked, menjen már. Na de mostanában, mára ez is valahogy átértelmeződött. Tulajdonképpen lehet, hogy igaza lesz. Csak máshogy.
Mert itt már nem a bénaságról van szó, így utólag, hanem a szabadságról. Arról a szabadabb lényről, aki lettél. Magadnak-valóságodnak kicsírázott azóta egy jobbféle, kevésbé szánalmas oldala. Egy elégedetlenebb, önfejűbb, az útvonalat egymaga által feltáróbb. Ami nem felel meg neki, azon igyekszik tovább lépni. És ez meglátszik az ismeretségein is.
Lehet, e szabad válogatásdiban, amit végez, tényleg nem köti le magát senkihez. Vagy nem enged magához hozzákötődni olyat, akit nehéz lenne cipelni. Nem bírja, ha ráakaszkodnak. Ez már most meglátszik. Régen, amikor még szemüveges volt és még ennél is esetlenebb (komolyan, úgy mondogatod ezt, mint amikor Hajós Andris adásról-adásra elmeséli szemüveg-és-kövér-kisfiúnak önmagát), akkor még nem gondolta, hogy lesznek, akik rácsimpaszkodnak. Aztán lettek. De nem sokáig. Lehet, egyszer elunja a kísérleteket.
Úgyhogy vegyük úgy, a Dzsingisz kán megjósolhatott valamit, és utólag fogjuk rá, ő bizony látni vélte azt a függetlenséget, amelyben formában vagy. Hé, hát végül is egyedülléteidben tudtad megrajzolni azokat a képregényeket, amiken az osztályban a legjobban ő szórakozott. És még alkotótársnak is csatlakozott…
Szóval a Dzsingisz kánnak még igaza is lehet. Akkor meg minek a feleségkereső műsorod? Szórakozol csak?
Azért a szereplőit szereted.
Ejjj, a legénybúcsúért is kár lenne, persze... Az észosztóék azokat a vendégribiket egész életükben emlegetnék.
Utolsó kommentek