Matuska, Csollány, Stallone. Na jó, bocs, nem.
Három szilveszter. De három az?...
Mert úgy gondoltad: egy lehet az ő haverjaival, egy a te haverjaiddal, egy pedig, amit ti hoztok össze. És talán ez utóbbi lenne a legegyszerűbb, első blikkre. Nem kéne lemondani egyikőtöknek se semmiről. De meg lehet-e csinálni? És hallgatnátok-e rátok? És kik is lennének a „közösek”? És a nem közösek? És kik is a haverjaid: melyik kör? Válogatni könnyű – olyat válogatni ki, akik nincsenek rosszban, viszont nem az. Hány kör is az az egy kör, akik a te haverjaid, akik aközül valók? Hány haverod harapná le egymás fejét? És a múltban hány is hívott már el? Hány egy-estét kéne bepótolni? És azon is túl: hány kör az, akikkel, hány egy-este az, ahol szívesen lennél?
Régen ez is könnyebb volt (ezt mire nem mondanánk): gimisek voltatok, jól megfértetek, az osztály nagyrészt összejárt – evidens volt, hogy az osztálybeli haverokkal lesz az az este is. Maradt csak a szokásos „na és hol? kinél?” Elsőben sima ügy volt, az agyas kitalálta, kérdés nélkül, jó előre, majd csinál szilveszteri bulit, menjetek. Nem csak nektek, elsősorban más haveroknak, meg barátnője-haverjainak, és megvolt a helyetek nektek is. Jó is volt, adta is. De a következő egypár évben (jól elrohantak), valahogy, senki nem vállalt szervezést ilyen könnyen. Rendszerint az utolsó két-három hétig kérdés maradt, ki csinál szilveszter-estet, kihez menjetek. A legkeményebb az volt, amikor valósággal napokkal korábban a Kisbajorban könyököltetek (minő karácsonyünnepi jelenet), „ugyan, kihez menjetek”. Aztán a katonás felhívta a makóit, „szia, hogy vagy, bla-bla-bla, nincs kedved idén is megtartani a szilveszteri bulit?” Már csak annyi hiányzott, „tudom, hogy egy fél éve egy szót se beszéltünk…” De eléggé helyszín-hiányban voltatok. És ez nem az egyetlen eset volt.
Tavaly is napok kérdése volt, hol leszel. Amikor meg megkérdezted (dizőz szerint koldulás volt, de nem, nem-nem), jött pár ajánlat: egy az észosztóékhoz, Szegedre, egy a kanhoz, Szabadkára, egy a hippikockáékhoz, Budatétényre. De ez egy este: három felé, ráadásul több kilométer távokra szakadni: nem lehet. Akár ez is lehetne a három szilvesztered, de tavaly. Egy tavalyi listán. Egészen másról beszélve. Például a kan miért nem tudna inkább ő jönni fel Szegedre, hogy miért kellett kitalálnia, hogy már pedig ő rosszban van az észosztóval, a semmiért, vagyis hogy csinált dolgokért, és hogy ha nem lenne makacs, mint az öszvér, vagy makacs, mint apád, nem álltál volna döntéshelyzet előtt, most akkor melyik barátod válaszd, a konfliktusuk két pólusáról, és nem neheztelt volna egyikük se, hogy a másik meghívását választottad. Ezt egy konfliktusban nem lévő nem jegyzi meg: a hippikockának, aki nincs rosszban egyikkel se – mert abszolút máshonnan való haver, és a kant nem is ismeri, max. névből – simán megválaszoltad, bocs, de máshova mész, és nem is lett belőle gond. Mert nem egy ellenfeléhez mentél. De a hippikockának olyan talán nincs is. Nem nagyon tudod elképzelni, hogy valaki ne kedvelje. De emezek, a maguk érveivel… De hát valamelyik meghívást el kellett fogadni.
Amíg nem volt kispingvin, azt gondoltad, úgy csinálod: tavaly mentél az észosztóékhoz, úgyhogy idén menjél a kanhoz. Így gondoltad fair-nek. Azért az észosztóék mellett döntöttél tavaly, mert ez több személyt takart, például a vegyészt, aki kifejezetten sértődős; ha azt passzoltad volna, egyszerre több személy mínuszjelét zsebelted volna be, nem csak egyét, a kanét. Ez egy ilyen játék. A barátság, pont az, amiben nem lenne szabad ilyeneknek lennie. De mibe, hogy tényleg pampogott volna a vegyész. Bence, bazmeg, meg nem is jött. Erre mondhatnád azt is: na és? De hát ő is a barátod, így, ilyen sértődésekkel is.
Aztán már csak az maradt volna: a hippikockáékhoz meg most se mész? Mert az is nagyon poén lehet ám. Kolibuli. Alap. És ez jobb alkalom is lett volna és lenne, mint egy hétközbeni, átlag kolibuli, amire csak úgy tudnál fölmenni, hogy itt hagynál több mindenfélét. Jövőre talán már nem is lesz kolis. Nem tudod, hány éves képzése van. De ha meg ezt választod: megint jönnek a mínuszjelek. „Miért ment fel? Egész évben alig beszélnek.” Mert nem vagytok chat-buzik. Meg megvagytok anélkül is: haverok maradtok, nem-találkozások ellenére. Emez meg pont találkozási lehetőség. És bulizási, élményszerzési, satöbbi, satöbbi.
Ezekkel minddel lehet matekozni, a szokott-haverokossal is, a most-a-kannálossal is, szabadkai hóesésben, a kolibulissal is, jó elképzelések mind, azok voltak tavaly is, azok is idén is. Idén viszont nagyobb kérdés, érdemes-e kispingvinnel berángatnotok valamelyikőtöket a másik elképzelésébe. Hogy milyen lenne, ha veled tartana a te haverjaidhoz, és milyen lenne, ha vele tartanál az ő haverjaihoz? A tükör mindkét oldalán felsejlik a zavar: vagy a nemtetszése valamelyikőtök haveri körének, „miért tartott amazokkal, helyettünk”, meg még az a veszély is van, olyan helyre viszi egyiket a másik, ami annak végül nem fog tetszeni. És ez nehéz ügy.
Még amikor belekezdtetek, és ki-ki mondogattad, hogy’ lesz az a szilveszter, vajon (valahogy szóba jött, talán egy korábbit mesélte épp), lazán rámondta, hát majd mész a haverokkal, ő is az övéivel. De hát úgy, külön, milyen lenne már!... Talán bele se gondolt. Automata válasz. Vagy tényleg csak nagyon korai járás volt. Lehet, ma már nem ezt mondaná rá. Tartanál is a haverjaival, meg nem is. Nem azért, mert nem jó fejek: jó fejek, nagyon. Csak ott vannak a te haverjaid is… Hoznád is a haverjaid közé kispingvint, meg nem is. Nem azért, mert nem bírná őket: biztosan bírná. Csak ott vannak az ő haverjai is. És ez így, ugyanígy folytatódik tovább, és tovább.
Talán a legjobb egy olyan szilveszter lenne, ahol össze vannak mosódva a szegedi és a gyulai arcok. Na persze nem egy-egy testben: egy szobában. Csak most szembesülsz elsőként azzal, mivel jár az, ha a barátnőd másik városból való. Csak most vetül fel ez. Ez a te-haverjaid-ő-haverjai. A legjobb az lenne, ha abban a szobában ülnének-állnának-ájulnának szegediek is, gyulaiak is. Ez egy elképzelt szoba. A lakás első szobájában lettek volna eddig a te haverjaid. A második szobában az ő haverjai lógtak volna. A lakás sarkában lévő szoba pedig, ami emebből a másik két szobából, egy-egy oldalsó ajtóból nyílik, az ideális társaság jókevű, bóléivó, fűtött, ködös helye. A legvidámabb, a leghangosabb. Ez a harmadik szoba. A harmadik szilveszteré.
Utolsó kommentek