Négy világégtáj egy köztes origóján
megállt egy alak, egyszer, egy pillanatban,
sziklaszirt-szögek száz találkozásán,
bolygók és csillagok koordinátarendszerén,
körülnézett és valamit összeállni érzett,
magában is és kívül szerteszét,
ahogy egyszer minden semmi volt,
és ahogy a minden az Egy is,
úgy semmijükben összetartozott,
mindenünk geometriáinak tengerén,
valahol még sok mindennek kezdetén,
úgy a semminek se végén, se elején.
Utolsó kommentek