Két szerelem mindig: egy teljesült és egy teljesületlen. Talán így, a kettősségükben fonódhat eggyé a szívem. Ahogy nem hagynak békén sosem, kísértenek sötéten, egy-egy kamrában, fenn a két ívesre rajzolt csücskében.
Annyi mindenkivel, érzem rajtuk, annyi mindent ki tudnánk beszélni, hogy átlássunk a szitáinkon, és megválthatnánk ezt a világot.
Csak ne szarnának így le.
Utolsó kommentek